Ezüstvasárnap Kiss Máté komáromi evangélikus lelkipásztor Pál apostol, Efézusbelikhez írt levelének igéje alapján osztotta meg velünk az adventi üzenetet.
Sokan látogattak el a második adventi vasárnapon is a Szabadság térre, ahol a remény gyertyalángjának fellobbanását követően számos változatos program várta az érdeklődőket.
Mikulás sapkában, rénszarvas agancsos fejdísszel, piros orral érkeztek a futók december 8-án a 4. alkalommal megrendezett Mikulás futásra a Rüdiger-tó partjára.
Hóesésben érkezett meg december 6-án a Mikulás a Hősök terére, ahol a gyerekek már izgatottan várták a találkozást, hogy versekkel és dalokkal köszöntsék a különleges vendéget.
Második alkalommal rendezték meg Komáromban a Czeglédy Gabriella Versmondó Versenyt december 3-án. A város legügyesebb versmondó óvodásait a Generációk Házában várták a Komáromi Kulturális Kft. rendezvényszervezői és a szakmai zsűri.
November 30-án ismét megnyitotta kapuját a Jókai ligetben a műjégpálya. A vérbeli korisok már nyitás előtt, reggel 8 órakor a placcon várakoztak. A leglelkesebbek az iskolások voltak, akik közül többen már szeptember óta készültek, hogy újra kipróbálhassák a komáromi jeget.
Az operett és a cigányzene kedvelőit várták november 29-én Szőnyben, a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A telt házas terem színpadján ezúttal a Csárdás Szimfonik zenekar adott csodálatos koncertet.