Hírek



2024. 12. 11.
Hátrányos helyzetű gyerekeknek varázsoltak szép ünnepet a futók

Mikulás sapkában, rénszarvas agancsos fejdísszel, piros orral érkeztek a futók december 8-án a 4. alkalommal megrendezett Mikulás futásra a Rüdiger-tó partjára.

(Sokan mikulássapkában rótták a köröket a Mikulás futáson. Fotó: Radics Gábor)

Horváth Györgytől a Komárom-Európa Futó Egyesület elnökségi tagjától megtudtuk, hogy a rendezvény ötlete a járványidőszak alatt született meg. Mivel már első alkalommal is nagy volt az érdeklődés, a tagok úgy döntöttek, hogy minden évben megszervezik a vidám sporteseményt.

- Először egy futóversenynek indult, azonban végül egy jótékonysági akció lett belőle, ahol tulajdonképpen még futni sem kötelező. A lényege, hogy minden érkező egy Mikuláscsomaggal vagy valamilyen édességgel váltja ki a belépődíjat, amit hátrányos helyzetű gyerekeknek juttatunk el a helyi szociális intézményeken és iskolákon keresztül – foglalta össze a szervező.

Már az első alkalommal is minden várakozást felülmúlt a felajánlások száma, így az egyesület az idei évben is mintegy 100 gyermek számára tette szebbé az ünnepet. 

(Forrás: KTV/Városmarketing Kft. G.L.)