A Dialóg Nonprofit Polgári Társulás megalakulásának egyik fő célja volt, hogy felkarolja és megismertesse a felvidéki magyar drámairodalmat. Varga Emesével, a Jókai Színház dramaturgjával, a polgári társulás vezetőjével beszélgettünk.
Péntek esténként este 18.00 órától önfeledt, izgalmas programokkal várják a fiatalokat a Generációk Házába. A részletekről Kiss Máté, evangélikus lelkipásztort, az Ifi Klub vezetőjét kérdeztük.
A komáromi malom korábban egy súlyos emberi mulasztás miatt leégett, majd 1904-es működése óta számtalan átalakításon és fejlesztésen esett át. Talán kevesn tudják, hogy ebben a világszinten elismert, svájci malomipari technológiával felszerelt malomüzemben a hagyományos búzafajták mellett tönkölybúzát is őrölnek. A komáromi malom egykor és ma: Horváth Csaba üzemvezetővel beszélgettünk.
Aki február 26-án ellátogat az észak-komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központba, feledhetetlen élményekkel gazdagodhat, hiszen nemzetközi szinten is elismert zenészek csapnak a húrokba. Hogy pontosan mi készül, azt Baross Jancsitól,a Locomotiv Revival Band alapítójától és billentyűsétől kérdeztük. Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.
A koboz, különböző változataiban sokféle népnél előfordul. Húros, pengetős hangszer, mely magyar nyelvterületen leginkább a moldvai csángóknál fennmaradt lantszerű zeneszerszám. Korpás Réka, komáromi népdalénekes és népzenész, egy táncházban találkozott először a kobozzal, mely találkozás szerelem volt első látásra. Azóta számos alkalommal kíséri dalait és járja a táncházakat a nem mindennapi, ősi hangszerrel.
A komáromi egyházak közös összefogással szervezik a házasság hetét, melynek keretein belül február 19-én egy érdekes előadásra várják az érdeklődőket a Szent Ignác Közösségi Házba. Mészáros Sándort, a Komáromi Babtista Gyülekezet lelkipásztorát kérdeztük a programmal kapsolatban.
Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.
Tartalmas programok, megújuló és bővülő internetes felületek, érdekfeszítő túrák városunkban és a természetben. Proczeller Tamást, a Komárom Tourinform Iroda vezetőjét kérdeztük az innovatív rendezvényekről.
Természetes gyógymódok, távol-keleti masszázstechnikák, aromaterápia, doTerra illóolajok, tibeti hangtálterápia, életmód tanácsok... ennyi minden várja a stresszel, lelki és izületi panaszokkkal küzdőket a komáromi Fényesműhely, ahol Turbacsné Gyöngyösi Mónika masszőrrel beszélgettünk. Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.
A komáromi jegesúszó, aki bekerült a Guiness Rekordok könyvébe, korosztályában megnyerte a világbajnokságot, most pedig az Alcatraz-szigetre készül, hogy San Franciscoba ússzon át a cápáktól hemzsegő hideg vízben. Emellett már a következő világbajnokságra készül. Plavec Péterrel beszélgettünk.