Különféle illatos fűszer és gyógynövény terem tavaly óta a Fenyves Táborban kialakított ágyásokban. Zsálya, metélőhagyma, sáfrány, citromfű, menta is nő kiskertben, mely most már tihanyi levendulabokrokkal is bővült, ráadásul új eszközöket is sikerült egy nyertes pályázat jóvoltából beszereznie az Otthonunk Komárom Egyesületnek, akik a kert álmodói és létrehozói is egyben.
Szent Mártont már a honfoglalás előtt tisztelték Pannóniában. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa.
Több mint harminc éve csapta meg a kipufogó füstje Szűr Béla bácsit, aki azóta szerelmese lett a veterán motoroknak. Több háború előtti típus került már ki keze közül komáromi műhelyéből, emellett azonban sorra járja és nyeri a gyorsulási versenyeket is. Idén a tizedik kupát is begyűjtötte.
Csodálatos színek, ízek, illatok, udvarias kiszolgálás: így várnak bennünket a komáromi Zax csokoládémanufaktúrában. Nem kell messzire mennünk, ha Gasztronómiai Oscar-díjjal kitüntetett, vagy világszerte elismert csokoládéval szeretnénk meglepni magunkat, hiszen már itt, az Erzsébet-híd lábánál megtaláljuk a finomabbnál finomabb édességeket.
Október 21-23 között ismét nemzetközi kutyakiállítást tartottak Komáromban, a Monostori Erődben. Soha nem látott számban érkeztek a különféle kutyafajták.
Mosópermetezés, komposztkészítés, gyepszellőztetés, metszés és sok egyéb teendő vár még ránk a kertben és az udvaron. Juhász Márton kertészmérnök hasznos tanácsokkal látott el bennünket.
Könyv és CD bemutatók, kézművesfoglalkozások, különféle előadások kicsiknek és nagyoknak, népi iparművészet, öt órai tea és még sok-sok színes programmal várják az érdeklődőket.