2024. 12. 17. Generációk találkoztak és alkottak együtt a Szivárvány Óvodában
Különleges programnak adott otthont december 10-én aSzivárvány Óvoda, ahol ezúttal a Komáromi Nyugdíjas Egyesület tagjait látták vendégül a gyerekek. A Generációk találkozása elnevezésű projekt hagyományteremtő céllal indult útjára, a Magyar Vöröskereszt jóvoltából.
(A két generáció tagjai együtt kézműveskedtek a találkozó alkalmával. Fotó: Viszló Balázs)
A szépkorúak és az aprótalpúak együtt készítették a mézeskalácsokat és a karácsonyi díszeket, miközben folyamatosan zajlott a kreatív eszmecsere.
Oláh Gábor a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Vármegyei Tata-Komárom-Kisbér területi koordinátora elmondta, hogy a rendezvény azzal a céllal indult, hogy közelebb hozza
egymáshoz a korosztályokat.
- Azt láttuk, hogy a csemeték és az idősek is egyarán nyitottak voltak egymás felé. A nagymamák átadták a tapasztalatukat, a kicsik pedig megvalósították az általuk elképzelt kis munkákat - foglalta össze a főszervező.
A tervek szerint a jövő évben folytatódni fognak a találkozók, melyeket közös kirándulásokkal, túrákkal bővítenének a későbbiekben.
A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete december 20-ra szervezte meg az év végi nagy véradást, melyre délelőtt 11 és este 18 óra között várják a jelentkezőket.