Hírek



2024. 05. 06.
Citerazenétől és népdaloktól volt hangos a Petőfi Művház

Közös énekéssel vette kezdetét az idén, a 28. Barátság Népzenei Fesztivál április 28-án a Szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban.

(FOTÓ: A nívós zenei rendezvényen a házigazdák mellett számos zenekar állt színpadra)

A résztvevőket Zsédenyiné Horváth Krisztina, a művelődési ház szakmai vezetője és Bedecs Ilona, a Duna Népdalkör és a Napraforgók Citerazenekar vezetője köszöntötte.

- Számos helyen megfordultunk már a fellépések során, és ennek köszönhetően számos barátság is szövődött a környékbeli zenei csoportokkal, akiket minden évben nagy szeretettel hívunk és várunk erre a találkozóra – mondta el Kesziné Őszi Sarolta, a Duna Népdalkör tagja.

A nívós zenei rendezvényen a házigazdák mellett színpadra állt a felvidéki Naszvad községből a Búzavirág Éneklőcsoport és a Sústya Citerazenekar, a biatorbágyi Zengő Deszka Citerazenekar, valamint a nagyabonyi Csilagfürt Éneklőcsoport.

A színes programkavalkád szeretetvendégséggel zárult, amely természetesen ezúttal sem maradt közös éneklés és estébe nyúló, jóhangulatú beszélgetések nélkül.